Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

A bőség a valódi természetünk        Harmonet. 2010.12.03         

 

A bőség valódi természetünkből ered és ez nem korlátozódik csupán az anyagi javakra. A probléma ott kezdődik, amikor valódi természetünket beárnyékolják a pénzzel kapcsolatos hiedelmek, szokások, régi minták. A vágyaink teljesüléséhez szükség van ezek feloldására a probléma gyökerénél.

A bőség több, mint általában gondoljuk
A teljesség maga a bölcsesség, ez igaz természetünk. A bőség valódi természetünkből ered és ez nem korlátozódik csupán az anyagi javakra. A bőség jelentheti a barátokat, az örömet, a párkapcsolatot, vagy a szeretetet és az áldást. Ennek a határtalan bőségnek mi magunk is szerves részét alkotjuk. Az Univerzum bölcs, mindennek megvan a maga helye és ideje. Gondoskodik mindenről. Minden folyik a maga rendje szerint. Az évszakok változnak, a Nap és a Hold váltják egymást és a tojásból kibújó kiscsibére sem kell rászólni, hogy keljen ki. Senki nem irányít, mégis folynak dolgok maguktól.

Az Univerzum törvényei: rezgés és vonzás
Minden rezgésből áll, akár élő, akár nem. Még a gondolatok és az érzelmek is. Minden meg akar nyilvánulni, hozzátéve a Nagy Egészhez mindazt, amit ő képvisel. Amikor figyelmedet tudatosan összpontosítod valamire, az megvalósul. A figyelem és a tudatos szó itt nagyon fontos!

Félelmek, régi minták, hiedelemek a bőségáram útjában
A probléma ott kezdődik, amikor ebben a szabad áramlásban a gondolatok és velük együtt az érzések közbeszólnak. Lehet ez a szüleinktől tanult vagy előző életből hozott félelem. Ahogy megjelennek bennünk ezek, rögtön korlátozzuk magunkat, szinte még a fizikai testünk is összehúzódik és az energia nem áramlik bennünk szabadon. Vágyainkat nem tudjuk kisugározni az Univerzumnak.

Születésünktől fogva, ahogy cseperedünk, megszoktuk , hogy figyelmünk kifelé irányul. Meg akarunk felelni az elvárásoknak. Elfogadjuk azokat a címkéket, amiket ránk ragasztottak: tehetségtelen, kétbalkezes, ügyetlen, csúnya …......
Ezek után egy életen keresztűl küzdünk, hogy ez nem így van. Egy idő után hiányérzetünk támad, ami azért keletkezik, mert messze kerülünk Önmagunktól, saját magunk felé fordított figyelmünktől. Nem vagyunk egységben,mert figyelmünk többfelé szétárad. Gyorsan, nagyot teremteni csak koncentrálva lehet.
 

Buddha

A bőséget és a bölcsességet jelképezik a Buddha-szobrok is.

Te is hallottad már ezeket a mondatokat?
"Nincs rá pénz, szegények vagyunk, meg sem érdemlem, mennyi csekk! Hogy fogom ezt kifizetni? Aki gazdag, attól elveszik. Hogy, énmennyire utálom a munkámat! "

Van olyan saját mondatod, amit nagyon sokszor ismételsz? Ha sokszor ismételgeted és el is hiszed, akkor már már szinte meg is teremtetted! Lehet ez számodra negatív vagy pozitív is - hiszen az Univerzum minden rezdülésedre válaszol! Mint ahogy a tested, ugyanis gondolataink rezgései a sejtjeinkig hatnak.

Számtalan film és könyv szól arról, hogy hogyan tedd magad gazdaggá. Hogyan érd el a vágyaidat. Mindenkiben felmerül a kérdés, hogy én miért nem vagyok képes erre. Gyakran a lottón senki sem viszi el a telitalálatot, pedig hányan vágynak rá. A vágyuk azért nem teljesül, mert tele vannak a pénzzel kapcsolatos félelmekkel és nem képesek a sok pénzt befogadni. Vannak, akik annyira hitetlenek, hogy fel sem adják a lottót. Évekkel ezelőtt láttam egy dokumentumfilmet azokról, akik megnyerték az öttalálatost. Szinte kivétel nélkül mindenki rosszabb körülmények között élt, mint mielőtt a Fortuna felé fordította bőségszaruját. Beszámoltak arról, hogy mennyire nem érezték ezt a helyzetet természetesnek és milyen gyorsan folyt ki a pénz a kezükből. Félelemmel teli, blokkolt személyiségük tudatuk bőségét nem tudta elfogadni.
 
A filmek és a könyvek nem hibásak, hogy nem teljesülnek vágyaink, hiszen pusztán azt tudatosítják, hogy képesek vagyunk elérni bármit. Ez így is van mindaddig, míg nem találjuk szemben magunkat azokkal a blokkokkal, amiket már megteremtettünk ebben vagy az előző életben. Ahhoz, hogy ezek az ismétlődő minták feloldódjanak, szembesülni kell velük. Ahogy figyelmedet visszafordítod magad felé, tudatosabbá válsz és könnyebben megtalálod azokat a gátakat, amelyekről idáig nem tudtál.

A régi időkben az embereknek elég volt annyit tenni karácsonykor, hogy a szépen terített asztalra almát, lencsét, babot raktak és az asztal alá szalmát az állatoknak. Ez a hiedelem elég volt a következő évi bőség megteremtéséhez.

Ha tudatosan és nem a hiedelmeiddel szeretnél élni és le akarsz ásni a blokkjaid legmélyére, az eredendő okokhoz, várlak szeretettel a Bőség tanfolyamomra 2010.12.12-én.
A dátum érdekessége, hogy mindhárom szám összeadva 3-at ad, 3+3+3=9, vagyis ez egy 9-es rezgésű nap. A 9-es isteni szám,az erőt és a hatalmat képviseli.

Kényelmes öltözékben gyere, hozz magaddal egy üveg szénsavmentes ásványvizet és ülőpárnát. Ára: 8000 Ft.
Jelentkezni a 06-30-530-30-15 telefonszámon vagy a
zoldtara3@gmail.com e-mailcímen lehet!

BŐSÉG TANFOLYAM

Időpont: 2010. 12.12. 9-16
Helye: ASHRAM JÓGA ÉS MEDITÁCIÓS KÖZPONT 1024 Budapest, Ady Endre u. 1.
Megközelíthető: 11-es busszal vagy 4-es 6-os villamossal a Mechwart ligetig és onnan még egy megálló a 11-es busszal.

Kanyurszky Kata Tara

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép


/img/picture/95/skype.png

+1 gomb


Facebook


LÉLEKSZERVÍZ ONLINE SKYPE TANÁCSADÁS

Online segítség

Levelezőlista